Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette, az egyetemi oktatás szüneteltetését távoktatással próbálják megoldani, és az általános- és középiskolások számára is terveznek internetes és televíziós tanórákat. Az eltérő tantervű iskolákat és a diákotthonokat, valamint az óvodákat és a bölcsődéket egyelőre nem zárják be, ezekről a továbbiakban fognak dönteni - mondta Netanjahu.
"Egy olyan világjelenség közepette vagyunk, amelyhez hasonló még nem volt Izrael állam létrejötte óta" - jelentette ki a kormányfő, és felszólította az izraelieket, hogy a közeljövőben minél kevésbé érintkezzenek egymással, de segítsék egymást.
Netanjahu a sajtótájékoztatón ideiglenes nemzeti vészkormány létrehozására szólított fel a rendkívüli helyzetre való tekintettel, amely - mint fogalmazott - "egy időre félretenné a politikát".
Izraelben jelenleg százkilenc fertőzöttet tartanak nyilván, s naponta hétszázötven tesztet végeznek el a betegek kiszűrésére. Az egészségügyi minisztérium illetékese megígérte, hogy jövő héttől naponta kétezer vizsgálatot fognak elvégezni.
A bölcsődéktől az egyetemekig a teljes francia oktatási rendszer bezárását Emmanuel Macron csütörtök este az országos televíziókban élőben közvetített beszédében jelentette be. Macron a 70 évesnél idősebbektől azt kérte, hogy ha nem szükséges, mostantól ne hagyják el az otthonukat.
Azt is bejelentette, hogy az önkormányzati választások vasárnapi első fordulóját ugyanakkor megtartják az egész országban.
Az egészségügyi hatóságok legfrissebb összesítése szerint a fertőzöttek száma 2876-ra nőtt, ami csaknem hatszázzal több a szerda esti adatoknál, a halottak száma pedig 13-mal 61-re emelkedett.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve