A kormány péntek délelőtt jelentős újabb könnyítéscsomagot szavazott meg elsősorban a kiskereskedelem és a szolgáltatások területén, melyek szombat estétől lépnek életbe.
A szabad téren lévő boltok mind kiszolgálhatják az egészségügyi óvintézkedések betartásával vevőiket. Az üzletek bejáratánál fel kell tüntetni, hogy egyszerre hány embert engedhetnek be alapterületük és a pénztárak számának függvényében, és a többi vásárlónak az utcán kell várakoznia egymástól két méteres távolságban.
Munkába állhatnak a fodrászok, a kozmetikusok és a pedikűrösök is a higiéniai szabályok szigorú követésével. A vendéglőkben, cukrászdákban és kávéházakban már nem csak a házhoz szállítás igénybe vételével süthetnek és főzhetnek, hanem helyben is át lehet venni az ételeket, de az asztalokhoz, pultokhoz továbbra sem lehet leülni.
Sokba kerül, ha valaki nem visel maszkot
A rendőrök már nem csak figyelmeztetnek, hanem azonnal büntetnek is kétszáz sékelre (mintegy 20 000 forintra), ha hétévesnél idősebbek szájmaszk nélkül tartózkodnak nyilvános helyeken. A maszk a szabad területeken csak mások közelében kötelező, de a zárt helyeken mindig. A kormány újabb jelentős segélycsomagról is döntött az üzleti élet szereplői számára, elsősorban a vállalkozók és a vállalkozások megsegítésére. Az ipar és a kereskedelem vezetői a bölcsődék, óvodák és az általános iskolák megnyitását is kérik a kormánytól, hogy a kisgyerekes szülők visszatérhessenek munkahelyeikre, de erről egyelőre nem született döntés.
Izraelben a járvány kitörése óta mintegy tizenötezer embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, de 5685 már kigyógyultak a fertőzésből. A súlyos betegek száma folyamatosan csökken, jelenleg 139, akik közül 107-en vannak lélegeztetőgépen. A halottak száma 193.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve