A 33 éves férfi nemcsak hogy elkapta, de valószínűleg tovább is adta a Covid-19-et - legalábbis ez szerepel egy német szakértők által írt levélben, melyet szerdán publikáltak a New England Journal of Medicine orvosi szaklapban.
A német orvosok szerint "a 33 éves, egyébként egészséges német üzletember (egyes számú páciens) január 24-én betegedett meg, tünetei között volt a torokfájás, hidegrázás és izomfájdalom. Másnap 39,1 fokos láza volt, melyet erős köhögés kísért. A következő nap estéjére jobban érezte magát és január 27-én visszament dolgozni."
Kapcsolódó
Korábban, január 20-án és 21-én a férfi találkozók során vett részt kínai üzleti partnerekkel cége képviseletében Münchenben. Az egyik női partner, akivel tárgyalt, Sanghajból érkezett és január 19-től 22-ig volt Németországban. Ottléte alatt a nőnek semmilyen tünete nem volt, jól érezte magát. A visszafelé tartó repülőúton azonban rosszul lett, január 26-án pedig pozitív lett a koronavírus tesztje.
A nő azonnal értesítette erről a cégét is, akik szóltak a németeknek, ők pedig a müncheni járványos megbetegedések központjába küldték német munkatársukat kivizsgálásra.
Január 28-án további három munkatársat teszteltek, akiknek pozitív lett az eredménye - bár sem ők, sem az egyes számú férfi azóta sem mutatják jelét a súlyos betegségnek. Az orvosok szerint figyelemreméltó, hogy úgy tűnik, a betegség még a szimptómák megjelenése előtt átadódott a későbbi fertőzötteknek, a nulladik páciens pedig gyorsan és kevés tünettel átesett a betegségen - számolt be a Euronews.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve