A február 12-én beköszöntő kínai holdújév miatt az általános iskolákban egyébként is vakáció vette volna kezdetét, a tanítást a felsőbb évfolyamok tanulói számára viszont az interneten folytatják péntektől. A tanintézmények és óvodák újranyitásának időpontját egyelőre nem tűzték ki, de az legkorábban is csak az ünnep után, vagyis február második felében várható - írta az MTI.
Tahszingban, Peking egyik déli kerületében a hét során zárlat alá vontak egy iskolát, valamint egy lakónegyedet, ahol új fertőzötteket azonosítottak. A pekingi járványügyi központ csütörtökön közölte, hogy a kerületben két páciens esetében a koronavírus Nagy-Britanniában azonosított variánsát azonosították, amely jóval fertőzőbb a korábban ismerteknél.
A kerületben felbukkant esetek miatt tömeges koronavírus-tesztelést folytatnak Pekingben, elsősorban azok körében, akik kapcsolatba kerülhettek a fertőzöttekkel. Tahszingban csütörtök délutánig több mint 1,5 millió mintát gyűjtöttek össze, lefedve a kerület csaknem teljes lakosságát. A kerület vezetése emellett arra kérte az ott működő vállalatokat és intézményeket, hogy biztosítsanak lakhatást, vagy mérsékeljék a lakbért a holdújévi munkaszünet idejére azoknak a vidékről származó munkavállalóknak, akik az ünnepet a fővárosban töltik majd. Az ilyen dolgozók számára jutalmak kifizetésére is tett javaslatot Tahszing vezetése. A főváros több kerületében szállodákat készítettek elő annak érdekében, hogy szükség esetén központi karanténként működhessenek. Pénteken és szombaton letesztelik a Peking városközpontját alkotó Hszicseng és Tungcseng kerületek teljes lakosságát is.
A Pekinget körülölelő Hopej tartományban mindeközben negyedik napja mérséklődött az új esetek száma - csütörtökön mindössze 18 új beteget diagnosztizáltak Covid-19-cel. A tartományban jelenleg 835 pácienst kezelnek Covid-19-cel, és 144 tünetmentes vírushordozót tartanak megfigyelés alatt. Jóllehet úgy tűnik, hogy Hopejben sikerült megfékezni az újabb járványhullámot, további gócokat azonosítottak az elmúlt két hét során az ország északkeleti részében található Hejlungcsiangban és a vele szomszédos Csilinben is. Január 10. óta Hejlungcsiangban közel 800, Csilinben pedig több mint 200 új fertőzöttet regisztráltak péntekig.
Az idei járványhullám során Kína szárazföldi részén mindössze egy, a Covid-19 okozta halálozást jelentettek.
A kínai nemzeti egészségügyi bizottság szerdai jelentése szerint a kínai szárazföldön már több mint 15 millióan kapták meg a koronavírus elleni védőoltást. A jelenleg zajló ingyenes oltási kampány célja, hogy 50 millió embert oltsanak be február elejéig, a kínai holdújév beköszönte előtt, amikor hagyományosan százmilliók kelnek útra.
Az ünnep idején a belföldi utazásokhoz 7 napon belül készült, negatív vírusteszttel kell rendelkezniük mindazoknak, akik útra kelnének, ám a kínai hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy ezt csak a legszükségesebb esetben tegyék. A kínai közlekedési minisztérium előrejelzése szerint az utasforgalom idén 40 százalékkal maradhat el 2019-estől.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve