A kutatók mintegy 47 780, Angliában kórházban ápolt koronavírusos beteg életútját figyelték meg a hazabocsátást követően: megfigyelésük szerint 29,4 százaléknak volt átlagosan 140 napon belül ismét kórházi gyógyításra szüksége, minden tizedik beteg pedig meghalt.
Az ismételt intézményi ápolásra az időseknek, az ázsiai és a színes bőrű pácienseknek, illetve egyéb kisebbségek tagjainak volt a leggyakrabban szüksége. A tanulmány, melyet az angol Nemzeti Statisztikai Hivatal, a University College London és a Leicesteri Egyetem közösen végzett, még szakértői értékelés előtt áll - írta a Sky News nyomán az Infostart.hu.
A kutatásban olyan betegek szerepelnek, akiket tavaly január és augusztus között ápoltak kórházban koronavírus diagnózisával, átlagéletkoruk pedig 65 év volt.
Az eredmények alapján a koronavírusosak körében 3,5-szer magasabb volt az ismételt kórházi tartózkodás előfordulása, halálozás pedig 7,7-szer gyakrabban következett be.
A teljes populációval összevetve nagyobb esélye van a koronavírus súlyos komplikációira annak, aki
- ötven évnél idősebb
- férfi
- hátrányos helyzetű területen él
- túlsúlyos
- és korábban dohányzott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve