A lengyel média szemrehányást tesz Andrzej Duda államfőnek, miért nem intézte el jó Donald Trump volt amerikai elnöknél, amikor 2020 júniusában nála járt Washingtonban, hogy Lengyelország külön úton oltásokat kapjon az Egyesült Államoktól - írja a gazeta.pl.
A napokban az elnök, az egészségügyi miniszter és az oltásokért felelős megbízott felelt internetes kérdésekre, amelyeket a Nemzeti Oltási Programról tettek fel az állampolgárok.
Kapcsolódó
Duda emlékeztetett arra, hogy 2020. júniusi USA-beli látogatása végén közös sajtókonferenciát tartott Donald Trumppal, amelyben szóltak a vakcina amerikai kidolgozásáról. Megemlítették, hogy lengyel tudósok is részt vettek ebben a munkában és azt mondták, hogy az oltás a lehető leggyorsabban kerül majd Lengyelországba.
Arra emlékeztetnek, hogy azt mondtam, Lengyelország az elsők között jut majd hozzá a vakcinához, ha kész az oltás, és ez teljesült is - mondta Duda. A Pfizer amerikai cég, és a lengyel vezetés más megoldás mellett döntött, nevezetesen a közös európai beszerzés mellett, amely az unió minden államát ellátja a szükséges oltóanyaggal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve