A szigorú korlátozások, az oltások és a tesztek együttesen szükségesek ahhoz, hogy az intenzív osztályok el tudják viselni a megnövekedett terhelést - mondta Christian Karagiannidis, az intenzív terápiás és sürgősségi orvosi szövetség vezetője.Egyúttal azt kérte a politikusoktól, hogy haladéktalanul állítsák le a tervezett újranyitást és ne hagyják magukra az egészségügyi dolgozókat - számolt e az Euronews.
A német Robert Koch Intézet vezetője, Lothar Wieler is arra figyelmeztette a németeket, hogy csökkentsék a találkozások számát a húsvéti ünnepek alatt. Wieler szerint megfelelő óvintézkedések hiányában a napi új fertőzöttek száma meghaladhatja a százezret. Bár a német lakosság 10 százaléka megkapta az első oltását, az ezzel szerzett előnyt elveszíthetik a magas fertőzési arány miatt.
Kapcsolódó
Jens Spahn egészségügyi miniszter úgy fogalmazott: Németország a "járványmaraton" utolsó szakaszában van, de az ország egészségügyi rendszere áprilisban elérheti a teljesítőképessége határait.
Németországban szombaton 20 472 új regisztrált fertőzöttet és 157 új halálesetet jelentettek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve