A védelmi minisztérium bejelentése szerint a katonaság keretein belül fejlesztett koronavírus-vakcina elkészült. Ezzel kapcsolatban érdemes figyelembe venni, hogy az emberi teszteléseknek csak az első fázisát fejezték be, amelyeket kiskatonákon végeztek, a második kör még nem fejeződött be, a harmadikat pedig el sem kezdték - írja a Moscow Times.
Ruszlan Calikor hadügyminiszter-helyettes azzal indokolta a bejelentést, hogy az illetékes állami járványügyi és mikrobiológiai intézet értékelésére alapján indokoltnak látták, hogy késznek nyilvánítsák az oltást. Az önkéntesek esetén ugyanis kivétel nélkül kialakult az immunitás a koronavírussal szemben - következésképpen az első hazai orosz vakcinát a vírus ellen kifejlesztették.
Az egészségügyi minisztérium vitatja ezt a sommásnak tűnő megállapítást és a miniszterhelyettessel szemben egy miniszterhelyettest vonultatott fel. Alekszej Kuznyecov csak annyit mondott, hogy a tesztek még nem értek véget és tárcája folytatni akarja a kísérleteket, miután a második tesztfázis lezárult.
Kirill Dimitrijev, az orosz befektetési alap (RDIF) vezetője, akinek intézménye részt vesz a fejlesztésben, azt mondta: a második tesztszakasz végére augusztus 3-án juthatnak el. Ha sikerül lezárni a teszteket, akkor az év végére reményei szerint 200 millió dózist gyárthatnak a vakcinából. A harmadik szakaszba Törökország és az Egyesült Arab Emírségek is bekapcsolódik.
Az orosz oltás egy a légúti megbetegedéseket okozó vírusok elleni készítmény továbbfejlesztett változata, amelyet a nyolcvanas évek óta fejlesztenek és alapvetően nem tapasztaltak vele kapcsolatban gondokat. A Kreml állítása szerint Oroszországban ötven különféle vakcinaprojekten dolgoznak a tudósok egymás mellett párhuzamosan.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve