A szakemberek az oltási program ilyen megközelítésével az oltóanyagok szállításában előforduló fennakadásokat akarják kiküszöbölni. Nem tartják kizártnak, hogy az új megközelítés akár jobb védelmet nyújthat, mint ugyanazon oltóanyag beadása két dózisban.
Az oltóanyagok vegyítése előnyös lehet: egyes ebola elleni oltási programban már alkalmazzák ezt a módszert, hogy javítsanak a védelmen.
A brit kormány koronavírus bizottsága által megrendelt vizsgálatba több mint 800 önkéntest vonnak be Angliában, valamennyien 50 év fölöttiek.
Az egyik csoport az Oxford-AstraZeneca oltást kapja meg, majd második dózisban a Pfizer-BioNTech vakcinát, a másik csoport fordítva - négy vagy 12 hét különbséggel.
A többi oltóanyagot majd akkor vonhatják be a vizsgálati programba, ha megkapják a gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyét.
A kutatók figyelemmel kísérik, hogy milyen mellékhatásai lehetnek a vakcinák vegyítésének, és vérvizsgálatokkal teszteleik, miként reagál az immunrendszer erre a módszerre. Azt is vizsgálni fogják, hogy a vakcinák miként hatnak az új mutációkra,
Bár a tanulmány teljes idejét 13 hónapra tervezik, a tudósok azt remélik, hogy már júniusra tudnak számot adni előzetes eredményekről - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve