Bár a kormány korábban arról tájékoztatott, hogy 1,5 millió tesztet rendelnek, első körben csak félmillió teszt elvégzését tervezik a kétmilliós országban - írta az MTI nyomán az Index.
A legnagyobb érdeklődés Ljubljanában van, ahol már reggel nyolc óra előtt hosszú sorok kígyóztak a tesztállomások előtt, és két órát is vártak az emberek a mintavételre. Azokra előjegyzés nélkül, bárki jelentkezhet, az eredményt pedig 15 percen belül kézhez kapják.
Szlovéniában hétfőn 1474-gyel, 107 774-re nőtt a fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 39 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 2418-ra emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1261-en vannak kórházban, 207-en intenzív osztályon. A pozitív tesztek aránya 25,6 százalék. Az elmúlt egy hétben átlagosan 3,7 százalékkal csökkent a fertőzöttek száma, az azt megelőző héthez képest.
A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 1595 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 197 323-at. Az elmúlt napon 71 beteg halt bele a fertőzés következményeibe, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 3328-ra emelkedett. Kórházban 2895 beteget ápolnak, közülük 294-en vannak lélegeztetőgépen.
Horvátországban éjféltől lakhely elhagyási-tilalom lép érvénybe, amely január 8-ág tart. Aki mégis elhagyja ez idő alatt azt a megyét, ahol bejelentett vagy ideiglenes lakcíme van, engedélyt kell kérnie a helyi válságstábtól.
Davor Bozinovic belügyminiszter szerint hétfő óta 54 ezer kérelem érkezett, amelynek 60 százalékát elutasították.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve