Szlovákiában a kórházak az összeomlás szélén állnak, már az összes lélegeztetőgép foglalt – írta Eduard Heger kormányfő csütörtök este a közösségi médiában a pozsonyi Új Szó jelentése szerint.
Heger az új covidautomata rendszerrell kapcsolatban megjegyezte, átmeneti megoldásról van szó, amelyen a helyzet alakulásától függően enyhíthetnek, de szükség esetén szigoríthatnak is. A covidautomata rendszer szerint a beoltatlanok csak létfontosságú termékeket vásárolhatnak, nem léphetnek be a bevásárlóközpontokba és az éttermekbe.
Kapcsolódó
A kórházban kezelt betegek nagy többségét (80 százalék) az oltatlanok teszi ki. „A kimerült egészségügyi dolgozók kérik tőlünk, hogy lépjünk, mert nem szeretnének többé arról dönteni, kit kötnek lélegeztetőgépre, és kit tesznek ki a halál veszélyének” – írta Heger.
A kórházak már hűtőkocsikat kérnek az elhunytak tárolására. A kormányfő szerint a másik fontos szempontot az jelenti, hogy a járványhelyzet miatt ismét el kell halasztani az operációkat és a beavatkozásokat, ezzel pedig valamennyi polgár egészsége forog kockán.
A miniszterelnök úgy véli, az oltottak mindent elkövettek, helyesen és felelősségteljesen cselekedtek. „Engedték magukat beoltatni, hogy megmentsék a saját, a családtagjaik, a kollégáik és ismerőseik, valamint a gazdaság egészségét, hogy könnyítsenek az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomáson.” Most mégis ráfizetnek az oltatlanok hozzáállására, akik miatt megteltek a kórházak, amelyeknek az oltottakat is el kéne látniuk.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve