A napi új esetszám ismét napról napra nő, már csütörtökön is meghaladta a 40 ezret, a járvány kezdete óta 1 millió 41 075 esetet tártak fel. A Covid-19-betegségben csütörtök óta 298-an haltak meg, ami csaknem a duplája az előző napi adatnak. Ezzel 34 508-ra emelkedett a járvány kezdete óta elhunytak száma.
A pozitív tesztek aránya pénteken meghaladta a 15 százalékot, miközben szeptember elején még csak 4,5 százalék volt. A jelenleg kórházban ápolt 15 ezer beteg közül csak pénteken 2091 fertőzöttet vettek fel. A súlyos betegek száma 2441.
A járvány egyre fokozódó terjedése miatt péntek éjféltől a kormány az ország száz megyéjéből 54-re terjeszti ki az éjszakai kijárási korlátozást, amelynek értelmében 21 óra és reggel 6 óra között lakhelyelhagyási tilalom van érvényben. A franciák több mint kétharmadát, mintegy 46 millió lakost érint az intézkedés - írta az MTI nyomámn az Infostart.hu.
Emmanuel Macron elnök egy pénteki kórházlátogatáson úgy vélte, hogy legalább jövő nyárig együtt kell élni a koronavírussal.
A jelenlegi helyzetben nincs más választásunk a napi új fertőzöttek számára tekintettel, minthogy megfékezzük a terjedést, azaz a minimumra csökkentjük társadalmi életünket, korlátozzuk a kapcsolatainkat - mondta az elnök, aki szerint egyelőre "túl korai" megmondani, hogy szükség lesz-e ismét karanténintézkedésekre.
Az elsőként kilenc nagyvárosban egy héttel ezelőtt bevezetett éjszakai kijárási tilalom hatását a jövő hét közepén értékeli ki a kormány, és azután dönt a további esetleges korlátozásokról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve