A hivatalosan közölt adatok alapján előző nap 11 968 esettel 557 657-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 159 áldozattal 9856-ra. Eddig 250 983-an gyógyultak meg, viszont az aktív betegek száma 296 818-ra emelkedett - írta az MTI nyomán az Infostart.hu.
Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben az igazolt fertőzöttek száma több mint ezer új beteggel meghaladta az 52 600-at, az elhunytaké pedig 14 újabb áldozattal 990-re nőtt.
Ha nem tartják be a kormány által elrendelt úgynevezett "hétvégi karantént", a napi új fertőzésszám három hét múlva már húszezerre emelkedik, egy hónap alatt pedig elfogynak a férőhelyek a kórházakban - mondta Denisz Smihal miniszterelnök a parlamentben.
A "hétvégi karantén" - amelynek értelmében az élelmiszerboltokon, a gyógyszertárakon és a közösségi közlekedésen kívül semmi sem működhet - november 14-től, szombattól lépett életbe, azonban több vidéki nagyváros polgármestere előre jelezte, hogy ők nem fogják bevezetni. A parlament pedig éppen egy olyan indítványt készül a nap folyamán tárgyalni, amely ennek megszüntetéséről szól.
Smihal szerint két héten belül érzékelhető eredményt kell hoznia a "hétvégi karanténnak", különben még szigorúbb korlátozások bevezetésére kényszerülnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve