Majja Lomidze, az orosz utazási irodák szövetségének (ATOR) ügyvezető igazgatója közölte, hogy az április 15. és május 31. közötti időszakra több mint félmillió orosz állampolgárnak volt törökországi foglalása, 32 milliárd rubel értékben (a rubel jelenlegi árfolyamon mintegy 3,90 forintot ér).
Az oroszok közül sokan terveznek szabadságot május első harmadában, mert akkor ünneplik az ortodox húsvétot, a munka ünnepe és a nácizmus felett aratott győzelem évfordulója mellett.
Az ATOR korábbi tájékoztatása szerint már január-februárban is 176 400 orosz fordult meg Törökországban, az orosz turizmus fő célországában. Ez mintegy negyedével alacsonyabb a tavalyinál. Ugyanakkor a török idegenforgalmi statisztikák szerint is oroszok állnak az első helyen a külföldi turisták között a maguk 16,8 százalékos részarányával.
Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője elmondta, hogy a SARS-CoV-2 brit változatát Törökország mind a 81 tartományában kimutatták, a dél-afrikai mutánst pedig több mint 11 ezer betegnél diagnosztizálták, de felbukkant a brazil és a kaliforniai-New York-i típus is. Közölte, hogy az Oroszországba külföldről a járvány kezdete óta koronavírus-fertőzéssel hazatért 25 040 ember 80 százaléka Törökországban járt előtte.
Amíg Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma a hivatalos hétfői adat szerint 8320-szal emelkedett, addig Törökországban a napi növekmény az egészségügyi világszervezet tájékoztatása értelmében 50 678 volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve