A szlovák kormány a hétvégén úgy döntött, az ország szinte összes lakosát letesztelik, a nagyszabású projekt pár részletét pedig most ismertette a pozsonyi Új szó. A hírportál cikkéből azonban kiderül, hogy több fontos még tisztázásra vár.
Például egyelőre nem tudni, hogy kötelező lesz-e a tesztelés vagy önkéntes. A szlovák kormány vasárnapi ülésén erről nem született egyértelmű döntés. Elképzelhető olyan forgatókönyv is, hogy a tesztelést nem teszik kötelezővé, de azt, aki nem megy el rá, megbüntetik. A büntetés lehet pénzbírság, vagy akár valamilyen állami járulék csökkentése.
Az ugyanakkor biztosnak tűnik, hogy most hétvégén kezdődnek a tömeges tesztelések a legfertőzöttebb térségekben, azaz a Turdossini (Tvrdo¹ín), Námesztói (Námestovo), Alsókubini (Dolný Kubín), esetleg a Bártfai /Bardejov/) járásban. Ezt követően a jövő héten tartják meg az országos tesztelés első fordulóját, a másodikat egy héttel később, a november 7-8-ára eső hétvégén.
A jelenlegi tervek szerint csak a 10 évnél idősebb szlovák állampolgárokat tesztelik majd, ez 4 millió embert jelent, a mintavételeket várhatóan - a választásokhoz hasonlóan - az iskolákban végzik majd el a szakemberek. Az még nem teljesen világos, miként akarják meggátolni a szlovák hatóságok, hogy a tesztelés során tumultus alakuljon ki. Várhatóan az ABC sorrendjében mehetnek a lakosok a tesztre, de aki a kijelölt időben nem tud megjelenni, annak lesz lehetősége, hogy az adott napon tesztelhesse magát.
Ilyen volumenű tesztelés levezényléséhez nagyon sok emberre, ezért a szlovák hadsereg mellett az általános orvosok is besegítenek, ám még mindig nem teljesen biztos, hogy elegen lesznek. Ráadásul a katonák többsége azonban csak az emberek eligazításában, a tesztelési pontok bebiztosításában fog segíteni, a mintavételeket ugyanis a szakembereknek kell elvégezniük.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve