Gavin Newsom, a nyugati parti amerikai tagállam demokrata párti kormányzója előző este rendelte el az éttermek, presszók, szórakozóhelyek, múzeumok és állatkertek ismételt lezárását. A leginkább fertőzött megyékben be kellett zárniuk a templomoknak, fitnesztermeknek és fodrászatoknak is.
Kalifornia két legnagyobb iskolakerülete - Los Angelesben és a déli San Diegóban - bejelentette, hogy a tanév őszi újrakezdésekor a járvány miatt csakis online oktatás lesz. A kormányzó hangsúlyozta: "ez a vírus nem fog eltűnni egyhamar".
A mintegy 40 millió lakost számláló Kaliforniában több mint 300 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak, és a koronavírus okozta Covid-19 betegségben és szövődményeiben több mint 7 ezren haltak meg. Az elmúlt két hétben 20 százalékkal emelkedett az újonnan regisztrált fertőzöttek aránya, és egyre többen kerülnek a kórházak intenzív osztályaira.
Kalifornia mellett továbbra is folyamatosan nő a fertőzöttek száma Arizonában, Texasban és Floridában. Floridában egyedül hétfőn 12 ezer új fertőzöttet regisztráltak. Miamit járványügyi szakemberek a járvány új gócpontjaként említik. Aileen Marty, a Florida Nemzetközi Egyetem epidemiológusa újságíróknak úgy nyilatkozott: az állam déli vidékein "különösen súlyos a helyzet". Mint mondta: az emberek nem veszik elég komolyan a vírust, nem tartják be az óvintézkedéseket, azaz a társadalmi távolságtartást és a szájmaszk viselését.
A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórházközpont adatai szerint az Egyesült Államokban 3,3 millió fertőzöttet diagnosztizáltak, és a vírus okozta betegségben több mint 135 ezer amerikai halt meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve