Az északnyugat-kínai Kanszu tartomány székhelyén található Lancsou Egyetem innovációs központjának kutatói által kidolgozott rendszer hétfőtől kezdve 30 napon át jelzi előre, hogy a világ 180 országában naponta hány újabb fertőzéses eset bukkanhat fel. Az előrejelzéshez olyan tényezőket is figyelembe vesznek, mint az éghajlati és környezeti körülmények, a népsűrűség, valamint a helyi kormányzatok által alkalmazott járványügyi óvintézkedések - mondta Huang Csien-ping, a központ igazgatója az MTI beszámolója szerint.
A rendszert három hónap alatt fejlesztették ki a meglévő, regionális járvány-előrejelzési modell alapján. A kutatók megfigyelései szerint az új koronavírus a leghatékonyabban 5 és 15 Celsius-fok között terjed, a világszerte észlelt fertőzéses eseteknek ugyanis mintegy 60 százalékát regisztrálták ebben a hőmérsékleti tartományban.
A rendszer a műholdak által jelzett nitrogén-dioxid-szintet is számításba veszi, az ugyanis a járványügyi óvintézkedések hatásait tükrözi a kutatók szerint. "A nitrogén-dioxid a járművek és a gyárak kibocsátásából származik, így a levegőben található szintjének drasztikus csökkenése azt jelzi, hogy kisebb a forgalom, és kevesebb emberi érintkezés történik" - fogalmazott Huang.
A szakértők szerint az előrejelzésre nem csupán az új koronavírus okozta Covid-19 nevű betegség kezelése miatt van szükség, hanem a különböző óvintézkedésekkel kapcsolatos döntések miatt is.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve