Az evakuáltakat két hétre egy, a nyugat-szibériai várostól mintegy 30 kilométerre található szanatóriumban kialakított, dupla kerítéssel körbevett, a nemzeti gárda egységei által őrzött rehabilitációs központban helyezik el - írja az MTI.
Hivatalos bejelentések szerint az Oroszországba szállított embereken több vizsgálatot is végeztek, de egyiküknél sem állapítottak meg koronavírus-fertőzést.
A járványügyi szakembereket és orvosi felszerelést is szállító katonai gépekre felszálltak közül 128-an orosz állampolgárok, de vannak közöttük fehérorosz, kazah, örmény és ukrán állampolgárok is.
Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) szerdai közlése szerint Oroszországban továbbra is két olyan - kínai állampolgárságú - személyt tartanak számon, akik 2019-nCoV típusú koronavírussal fertőződtek meg. Betegségük lefolyása enyhe, szervezetükből vakcina kifejlesztéséhez szükséges élő vírust nem sikerült kinyerni.
A fertőzöttek egyikét egyébként éppen abban a Tyumeny megyében azonosították, ahol a Kínából elszállított oroszokat karanténba helyezték.
Oroszország több városából védőmaszk-hiányról számoltak be sajtójelentések.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán a szerdai kormányülésen azt javasolta, hogy fosszák meg a működési engedélyüktől mindazokat a gyógyszertárakat, amelyek a koronavírusra hivatkozva megemelték az egyéni védőeszközök árait. Putyin szerint néhány patika bezárása nem érződik meg az Oroszország gyógyszerellátáson. Tatyjana Golikova, a védekezésért felelős miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy forródrótot hoztak létre az új kínai koronavírus terjedésével kapcsolatossal kapcsolatos tájékoztatás, valamint a helyzettel visszaélő gyógyszertárak beazonosítására.
Oroszországban szerdán megtiltották a Kínából elindult utasok átutazását.
Ha kérdése van a koronavírussal kapcsolatban, hívja a Nemzeti Népegészségügyi Központot a 06-80-277-455-ös és a 06-80-277-456-os számon. Az információs vonal a hét minden napján 24 órában elérhető, mobil- és vezetékes telefonról is tárcsázható.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve