Olasz sajtóértesülések szerint Peking "irritációját" az váltotta ki, hogy Olaszország egyedüli európai országként, és majdnem azonnal, már január végén felfüggesztette a két ország közötti közvetlen légijáratokat. A személyszállításra vonatkozó repülőstopot az olasz kormány április 28-ig rendelte el.
Ennek még lehet böjtje
Kapcsolódó
Elemzők úgy vélték, hogy Kína "árulásnak" tartja az olasz hozzáállást. A pekingi diplomácia közleménye kiemeli, hogy Olaszországnak "tárgyilagosan, racionálisan, túlzott intézkedések nélkül" kell cselekednie az Egészségügyi Világszervezet (WHO) "tekintélyes és szakmai" útmutatásai szerint. A La Republica napilap hangsúlyozta, hogy az olasz-kínai diplomáciai kapcsolatok, amelyeknek éppen az idén van az 50. évfordulója, "mélypontra" süllyedtek. Peking az új koronavírus keltette járványhelyzet elmúlása után, "nyújthatja be a számlát", többek közt a vízumfeltételek szigorításával - vélte a napilap.
A római kormány hétfőn újabb válságülést tartott a járványhelyzet felmérésére. Bejelentették, hogy az összes olaszországi repülőtéren bevezetik az utasok hőkamerás ellenőrzését függetlenül attól, honnan érkeznek. Az olasz kormányközlemény kiemelte, hogy az olasz egészségügyi hatóságok a megelőzést tartják szem előtt. Róma ezzel egy időben szolidaritását hangoztatta, valamint segítséget ajánlott fel Pekingnek.
Három fertőzött
Olaszországban három fertőzöttet tartanak számon. Mindhármukat a fertőzött betegségekre szakosodott római Spallanzani kórházban ápolják. Egy Rómába turistaként érkezett kínai házaspárt január végén szállították kórházba: a 66 éves nőt és a 67 éves férfit jelenleg intenzív osztályon ápolják őket, állapotuk stabil. A harmadik fertőzött egy fiatal olasz férfi, aki a Vuhan térségéből hazaszállított mintegy hatvan fős olasz csoport egyik tagja. A csoport többi tagját február 20-ig egy római kaszárnyában tartják karanténban. További több mint 100 olasz vár a hazatérésre Kínából.
Fertőzöttnek bizonyult az a négy fős tajvani turistacsalád is, amely pénteken hagyta el Olaszországot: Tajvan hatóságai közölték, hogy a szülők és a két gyerek is hazaérkezéskor pozitívnak bizonyult, ezért kórházban ápolják őket. Az olasz egészségügyi szervek a család olaszországi útvonalát követve igyekeznek ellenőrizni mindazokat, akik kapcsolatba kerültek velük.
Atrocitások
Virginia Raggi római főpolgármester elítélte az olasz fővárosban élő kínai közösség tagjait ért verbális támadást. Olasz fiatalok agresszíven léptek fel utcán sétáló kínaiakkal szemben, azt kiabálva nekik, hogy fertőzöttek, és takarodjanak Olaszországból.
A milánói idegenforgalmi hivatal adatai szerint az új koronavírus miatti félelem máris több mint 5 millió eurós kiesést okozott az észak-olasz városban, amely a kínai turisták leglátogatottabb olaszországi állomásának számít. Évente több mint 450 ezer kínai érkezik Milánóba, ebből valamivel több mint 40 ezer februárban. Kevesebb látogatótól tartanak a velencei karneválon is.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve