A koronavírus járvány nem riasztotta el a lengyelországi ukrán vendégmunkásokat, mi több, most még arra is van lehetőség, hogy nagyobb számban érkezzenek szezonmunkára a mezőgazdaságba - írta a Rzeczpospolita. Nem félnek annyira a járványtól, mint attól, hogy elveszítik lengyelországi munkájukat - ez derül ki a varsói Kelet-európai Egyetem áprilisi felméréséből. E szerint a Lengyelországban most jelen levő és dolgozó keleti munkások - elsősorban ukránok - szándékuk szerint a járvány ideje alatt is az országban maradnak.
Ebben segít nekik a járványellenes küzdelem során hozott új rendelkezés, amely szerint automatikusan meg lehet hosszabbítani a legális ottlét időtartamát és a dolgozó alkalmazását, még akkor is, ha a munkaadója változik. Paradox módon az a követelés, amit már jóval korábban a rugalmasság és az eljárások egyszerűsítése miatt kértek, most a járvány idején teljesült - mondta a Lengyel-ukrán Gazdasági Kamara (PUIG) elnöke.
Kapcsolódó
Mint a felmérésből kiderül, a keleti munkások - itt szó van a fehéroroszokról és a moldáviaiakról is - a járvány alatt biztonságosan érzik magukat Lengyelországban. Csak 18 százalékuk érzi veszélyeztetve magát. Ugyanakkor ennél háromszor többen vannak (58 százalék), akik tartanak munkájuk elvesztésétől és 10-ből négyen a gazdasági válság hatásaitól. A Lengyelországban dolgozók 27 százalékának kellett váltania a munkában ágazatot, és hasonló nagyságú csoportnak más várost is választania kellett.
Egymillióra becsülik azok számát, akik ott maradtak Lengyelországban, és nem is akarnak elutazni, amennyiben továbbra is kapnak valamilyen munkát. Egy részük minden bizonnyal a mezőgazdaságban fog elhelyezkedni, ahol most kezdődnek az idénymunkák. Az ukránok a legnagyobb csoport a külföldi szezonmunkások között a mezőgazdaságban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve