A tárca vezetője, Peter Altmaier elmondta, hogy az állami fejlesztési bank (KfW) 23 százalékos részesedést szerez a tőkejuttatás fejében. A befektetés célja, hogy az "ígéretes vállalkozás" felgyorsíthassa fejlesztéseit és teljes mértékben kihasználhassa a technológiájában rejlő lehetőségeket - ismertette a miniszter Berlinben tett sajtónyilatkozatában.
A CureVac közölte, hogy a társaság a tőkeemeléssel megvalósuló tulajdonszerzés után is az államtól függetlenül végzi tevékenységét.
Kapcsolódó
A szövetségi kormány semmilyen befolyást nem gyakorol az üzletpolitikai döntésekre - hangsúlyozták. Kiemelték: ez az első alkalom Németországban, hogy az állam beszáll egy biotechnológiai cégbe, az ügyletről az egész ágazat számára "iránymutató" megállapodást kötöttek.
A részvénytársaság fő tulajdonosa, Dietmar Hopp - a legnagyobb európai szoftvercég, a német SAP egyik alapítója - aláhúzta: igen örvendetes, hogy az állam elismeri a biotechnológia jelentőségét és támogatja a "kulcsfontosságú iparágat". A CureVac 2000 óta működik, egy kutatói munkacsoport alapította a tübingeni egyetemen. Eredeti szakterülete a daganatos betegségek gyógyítása géntechnológiai megoldásokkal.
A vállalat az év elején vágott bele a SARS-CoV-2 elleni vakcina fejlesztésébe a járványok megelőzését szolgáló innovációk támogatására a többi között a német, a kanadai és a japán kormány, valamint a Bill és Melinda Gates Alapítvány összefogásával alakított nemzetközi koalíció (Coalition for Epidemic Preparedness Innovations - CEPI) finanszírozásával. A fejlesztést az Európai Bizottság is támogatja 80 millió euróval.
Sajtójelentések szerint Donald Trump amerikai elnök március elején a cég néhány nappal később távozó vezetőjével folytatott megbeszélésén igyekezett kizárólag országa számára biztosítani a fejlesztés eredményét.
A társaság március közepén kiadott állásfoglalásában leszögezte, hogy az egész világ rendelkezésére bocsátják a vakcinát, ha sikerül kifejleszteni, Dietmar Hopp pedig egy interjúban leszögezte: elképzelhetetlen számára, hogy csak az Egyesült Államokban használhassák munkájuk eredményét.
Áprilisban közölték, hogy az oltóanyag kifejlesztése a tervek szerint halad, így már júniusban, legkésőbb pedig júliusban elkezdhetik a klinikai teszteket a tübingeni egyetemi klinikán. Először nagyjából 100 emberen vizsgálják majd a vakcina hatását. Ez a szakasz az adatok elemzésével együtt néhány hétig tart, és ha kedvezőek az eredmények, továbbléphetnek a következő fázisba, amelyben több ezer kísérleti alany bevonásával folytatják az oltóanyag tesztjét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve