A világ olajpiacán kialakult árháború, amelynek két főszereplője, Oroszország és Szaúd-Arábia, az év végéig elhúzódhat - mondta a CNBC-nek Eward Bell, a dubaji Emirates NBD vezető piaci stratégája. Az árak 60 százalékkal estek az év elejéhez képest, miután az OPEC és a kartellen kívüli nagy olajtermelő országok nem tudtak megegyezni kitermelésük korlátozásában, sőt a két nagy versenytárs felpörgette olajexportját, hogy letörje az árakat, amivel kiszoríthatják a kisebb, drágábban termelő vállalatokat a piacról. A Brend jegyzése ötszázalékos eséssel április első napjára hordónként 25 dollárra, a WTI-é 20,30 dollár alá csökkent.
A rijádi vezetés bejelentette, hogy áprilisban napi 12,3 millió hordóra növelik a szaúdi olajkitermelést, Moszkva azt állítja, hogy hosszabb távon félmillió hordóval tudják növelni az orosz kitermelést. Szaúd-Arábia nem foghatta vissza magát örökre, nem hagyhatta, hogy míg a korábbi termeléskorlátozási megállapodásokat betartotta, addig más országok nem tartották magukat a saját kvótájukhoz, és így piaci részesedést tudtak szerezni Szaúd-Arábia rovására - fejtegette Bell.
Kapcsolódó
Csak rajtuk múlik
A nagyobb mennyiségű export kárpótolja a szaúdiakat azért, hogy olcsóbban adják az olajukat, azaz tartani tudják olajbevételeiket, miközben a kisebb, marginális olajtermelők, amelyek nem tudnak a mennyiséggel játszani, tönkre mennek. A szakértő szerint ez a stratégia akkor működik, ha kitartanak mellette, amíg az ellenfél be nem dobja a törülközőt, ezért - hacsak nem történik valamilyen diplomáciai áttörés -, a küzdelem eltarthat az év végéig.
Ha Moszkva és az OPEC úgy dönt, hogy ennyi elég volt az árháborúból, akkor a piaci folyamatok visszatérhetnek a korábbi medrükbe. A mostanra kialakult helyzetben, amelyben a válság miatt elhalt kereslet és az árháború miatt óriási raktárkészletek halmozódtak fel olajból, napi 5-10 millió hordós kitermeléscsökkentésre lenne szükségük az olajországoknak ahhoz, hogy növekedjen a fekete arany ára. Ha viszont ez megtörténik, akkor a drágábban termelő amerikai olajpala-termelők is visszatérhetnek a piacra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve