Szlovákia a járvány megfékezése érdekében a világon eddig egyedülálló módon hetekkel ezelőtt úgy döntött, az összes lakos számára biztosítja a tesztelés lehetőségét.
A múlt héten volt a kísérleti fázis, most szombaton pedig - magyar önkéntesek segítségével - megkezdődtek a tömeges tesztelések, számos tesztelési ponton hosszú sorok alakultak ki.
A parameter.sk magyar nyelvű szlovákiai hírportál legfrisebb beszámolója szerint Igor Matovic kormányfő, Jaroslav Nad védelmi miniszter, Roman Mikulec belügyminiszter, Marek Krajcí egészségügyi miniszter, valamint Milan Krajniak munkaügyi miniszter vasárnap délelőtt az egyik ligetfalui (Petrzalka) mintavételi helyen tartott sajtótájékoztatón ismertették az országos tesztelés szombati napjának adatait.
A védelmi miniszter bejelentette, az országos tesztelés első napján, szombaton összesen közel 2,6 millió embert teszteltek le, összesen eddig 25 850 pozitív eredmény született, ez pedig egy százalék körüli arányt jelent. A kormányfő elmondta, hogy a várakozásainál sokkal többen mentek el tesztre. Szerinte ez azt mutatja, hogy Szlovákia mint felelősségteljes emberek közössége és mint állam is működik. (Fontos, hogy a szlovákiai tömeges tesztelés során az úgynevezett antingéntesztet alkalmazták, ez sokkal gyorsabb, de pontatlanabb lehet, mint a koronavírust legmegbízhatóbban kimutató - de jóval lassabban eredményt hozó - PCR-teszt.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve