A súlyos lefolyású koronavírus-megbetegedések okaként a betegek életkorát, nemzetiségét és társadalmi státuszát is vizsgálták már kutatók, de a fertőzésen átesetteknél megmaradt Covid-tünetek esetében nem mutatható ki semmilyen összefüggés ezekkel a tényezőkkel - írja a Jerusalem Post.
A Kaliforniai Egyetem nemrég közzétett tanulmánya szerint nagyobb valószínűséggel alakult ki hosszú Covid azoknál, akik kórházi ápolásra szorultak, cukorbetegek vagy magasabb a testtömeg-indexük, viszont a szervátültetett betegek például kisebb eséllyel tapasztaltak koronavírus-tüneteket a megfertőződésük utáni hónapokban.
A kutatásban részt vevő több mint ezer koronavíruson átesett betegből 309-en számoltak be hosszú Covidnak tulajdonítható tünetektől. A leggyakoribb poszt-Covid tünet a fáradtság és kimerültség volt, mely a páciensek harmadánál jelentkezett, légszomjat pedig 15 százalékuk tapasztalt. Szaglásvesztéstől a vizsgált betegek 16 százaléka szenvedett.
Ahhoz viszont további vizsgálatokra van szükség, hogy kiderüljön a hosszú Covid oka, és hogy meg lehessen állapítani, hogy melyik betegeknél nagyobb a kialakulásának a valószínűsége. Az pedig szintén fontos, hogy a felgyógyulás után is koronavírus-tüneteket tapasztalók megfelelő, speciális egészségügyi ellátáshoz jussanak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve