Az intézkedés első körben 15 napig lesz érvényben és azért terjed ki Zonguldakra, mert ott gyakoriak a légzőszervi megbetegedések. Erdogan azt is mondta, hogy - miként korábban a 65 évnél idősebbek és a krónikus betegek esetében - részleges kijárási tilalmat vezetnek be a 20 éven aluliak számára is - számol be az intézkedésről az MTI.
Szombattól kötelezővé teszik a maszk használatát minden forgalmasabb nyilvános helyen, beleértve az élelmiszerboltokat is. Erdogan azt mondta, nyilvános helyen az emberek "nem zsúfolódhatnak össze", legalább három lépés távolságot kell tartaniuk egymás között.
Kapcsolódó
A török elnök beszédében hangsúlyozta: "olyan gyorsan tudjuk kontroll alá venni a járvány alakulását, és elhárítani teljesen a veszélyt, amilyen mértékben betartjuk a szabályokat. Ellenkező esetben elkerülhetetlen, hogy azon országok sorsára jussunk, amelyek helyzetét manapság szomorúan követjük figyelemmel."
Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Erdogan bejelentéseit megelőző ankarai sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az előző 24 órában 2786-tal 20 921-re nőtt a vírus fertőzöttjeinek a száma, 69-cel pedig 425-re a halálos áldozatoké. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az elhunytak 78,7 százaléka 60 évnél idősebb volt. Hozzátette: jelenleg 1251-en szorulnak intenzív ellátásra, 150-nel többen, mint csütörtökön, és 867-en vannak lélegeztetőgépre kapcsolva.
Minden tartományban ott van
Törökországnak már mind a 81 tartományában jelen van az új típusú koronavírus. A legtöbb fertőzöttet, 12 231-et Isztambulban regisztrálták, Izmirben további 1105-öt, Ankarában pedig 860-at. Az elhalálozások száma is messze Isztambulban a legnagyobb: 217.
A kór terjedésének lassítására a kis-ázsiai ország a társadalmi életet érintő számos szigorú korlátozást léptetett érvénybe a fertőzés március 11-ei hivatalos megjelenését követően. A 65 évnél idősebbek és a krónikus betegek eddig sem hagyhatták el otthonaikat, leállították a nemzetközi repülőjáratokat, a belföldiek túlnyomó részét, valamint a távolsági vasúti közlekedést is, a városok közti utazásokat hatósági engedélyhez kötötték.
Nincsenek sem kulturális, sem sportesemények, zárva tartanak az iskolák, a színházak, a mozik, a bárok, a kávézók és az éttermek, illetve megtiltották a mecsetekben a tömeges imádkozásokat is. Az utóbbi napokban már az ország számos tartományában megannyi kistelepülésen vagy településrészen rendeltek el kéthetes vesztegzárat.
A 83 millió lakosú Törökország állampolgárainak átlagéletkora a török statisztikai hivatal 2020. februári adati szerint 32,4 év.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve