Sorra kapják meg a koronavírus elleni oltást a krónikus betegek Franciaországban, ahol Jean Castex miniszterelnök szerint január végére több mint egymillió ember kaphatja meg a vakcinát. Az Egyesült Királyságban február közepéig 15 millió nagy kockázatú csoportba tartozó ember beoltását tervezik.
Eddig Európa teljesen lakosságának mintegy egy százaléka kapott legalább egy adag oltóanyagot, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi korlátozások még akár hónapokig maradhatnak. Azokban az országokban, amelyek még nem kaptak vakcinát, a 2021 pont olyan nehéz év lesz, mint a tavalyi volt - írja az Euronews.
"A világszinten jelenleg elérhető huszonhárom és félmillió vakcina 95 százalékát tíz ország kötötte le. Nem engedhetjük meg, hogy bármelyik közösség, bármelyik ország kimaradjon az oltásból" - mondta a WHO európai területi igazgatója, Hans Kluge.
Magyarországon - Orbán Viktor miniszterelnök reggeli tájékoztatása szerint - több mint 105 ezer embert oltottak be eddig. Ez a lakosság 1,1 százalékának felel meg. A kormányfő jelezte, hogy az ország tervezi, hogy kínai és orosz készítményeket is bevon a programba. A Napi.hu és a Pulzus Kutató közös reprezentatív felmérése alapján, ha a magyar lakosság választhatna, akkor 1 illetve 2 százalék adatná be magán a kettő valamelyikét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve