A koronavírus-járvány látványosan vetett véget az igen hosszú ideje tartó hegymenetnek az amerikai tőzsdéken. A kérdés már az: milyen hosszan húzódhat el a lejtmenet? A válasz lényegében attól függ, milyen típusú válságnak tartjuk a járvány okozta gazdasági sokkot, illetve milyen egyéb pénzügyi körülmények súlyosbíthatják vagy enyhíthetik az átkozott kór terjedésének káros hatását - vezeti fel a Financial Times annak az elemzésnek az összefoglalóját, amely 1800 óta 27 tőzsdei válság alapján próbálja kitalálni, meddig tart a mostani.
Az S&P-500 tőzsdeindex közel 30 százalékot veszített csúcsértékéhez képest, ami arra készteti a befektetőket, hogy azt találgassák: elérte-e már a lejtő alját vagy sem, azaz eljött-e már az ideje az olcsóvá vált részvények vásárlásának vagy sem? A Goldman Sachs vezető elemzője, Peter Oppenheimer elemzésében azt találta, hogy az említett 27 válság átlagosan 38 százalékos visszaesést hozott és átlagosan 60 hónapig tartott, amíg a tőzsdék elérték korábbi csúcsukat. Ugyanakkor az átlag természetesen lényeges különbségeket takar.
Strukturális, ciklikus, egyedi
A strukturális válságokat a gazdaság mélyén húzódó egyensúlytalanságai vagy pénzügyi buborékok kipukkadásai okozzák. Ezek esetén a visszaesés bőven meghaladja az ötven százalékot, és majdnem tíz évre van szükség ahhoz, hogy a piac visszataláljon korábbi önmagához. Tipikus példája ennek a 2008-2009-es pénzügyi összeomlás és gazdasági világválság.
Megszokottabb jelenségek ennél a ciklikus válságok - a tőkés gazdaságban normálisnak tekinthetők -, amelyeket az emelkedő hitelkamatok váltanak ki. Ezek lefojtják a gazdasági aktivitást és csökkentik a vállalati profitokat. Az ilyen válságok nagyjából 30 százalékos mínuszt hoznak és kicsit több mint négy év után állhat helyre a tőzsdei világ rendje, miután lecsengenek.

Végül az egyedi események okozta válságokat háborúk, a megugró olajár, a feltörekvő országok gazdasági bajai vagy rövid pénzügyi krachok válthatják ki. Nagyon úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány is egy ilyen egyedi ok, ami tőzsdei hanyatláshoz vezetett - véli Oppenheimer. A részvényárfolyamok az ilyen válságok esetén általában kicsit kevesebb mint 30 százalékot gyengülnek és a talpra álláshoz elég valamivel több mint egy év.
Rosszabb lehet
A szakértő szerint van okunk azt feltételezni, hogy a jelenlegi tőzsdei hanyatlás rosszabb lesz, mint egy egyszerű egyedi okra visszavezethető válság. Először is az elmúlt évtizedekben nem volt ehhez a világjárványhoz hasonlóan kiterjedt és komoly gondokat okozó csapás, ami elérte volna a világgazdaságot. Másrészt a 12 évvel korábbi krach óta még nem emelkedtek vissza megszokott szintjükre a jegybanki alapkamatok, ami azzal jár, hogy a központi bankok viszonylag keveset tudnak tenni annak érdekében, hogy alacsony hitelköltségekkel élénkítsék a gazdaságot. Mindez vészjóslóbbá és kiterjedtebbé teszi a bajt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve