Szerbiában a legtöbb új típusú koronavírus-fertőzött Belgrádban található: a fertőzöttek 82,5 százalékát a szerb fővárosban regisztrálták - mondta Aleksandar Vucic a Szerbiai Rádió és Televízió csütörtök esti műsorában a Szabad Magyar Szó szerint.
A szerb elnök szerint a többi településen ellenőrzés alatt tartják a helyzetet. Vucic közölte: egyelőre nem zárják le Belgrádot, de ha az új intézkedések nem hoznak eredményt, akkor erre is sor kerülhet.
Hétfőtől, aki a szerb fővárosban maszk nélkül megy be egy bevásárlóközpontba, vagy anélkül száll fel a városi és a városközi tömegközlekedés járművére, akkor az 5000-6000 dináros (15-18 ezer forint) büntetést kockáztat.
A szerb elnök annyit mondott, hogy a szórakozóhelyek, a kávézók és az éttermek 23 és 6 óra között zárva lesznek a következő két hétben, s az egyetemi kollégiumokat is bezárják a fővárosban.
A szerbek előtt nyitva a magyar határ
Az EU szerdán javaslatot tett arra, hogy 14 EU-n kívüli ország állampolgárai előtt nyíljanak meg a határok. Erre reagálva Orbán Viktor miniszterelnök egy Facebook-videóban azt mondta, az EU kérését nem tudják teljesíteni, Szerbia kivételével továbbra sem fogad Magyarország EU-n kívüli állampolgárokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve