Jan Blatny cseh egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a prágai kormány nem tervezi olyan koronavírus-vakcina vásárlását, amely nem kapta meg az uniós hatósági használatba vételi engedélyt - adta hírül a Radio Praha. Annak ellenére ragaszkodnak a tuti forráshoz, hogy az egyik vakcinából a korábban vártnál ötödével kevesebb szállítására kaptak ígéretet.
A miniszter azt is elmondta, hogy nincs elvárásuk azzal kapcsolatban, hol készüljön az oltás, magyarán lehet az akár orosz gyártmányú is, ám ahhoz, hogy cseh emberekbe szúrják bele, előbb át kell mennie az EU-s engedélyezési eljáráson. Blatny elődje, Roman Rrymula, aki jelenleg a miniszterelnök tanácsadója, korábban a magyar vásárlás kapcsán arról beszélt, hogy Csehország is megfontolhatja az orosz készítmény külön utas vásárlását.
Csehországban egyelőre nem enyhítenek a korlátozásokon, miután minden tizedik betegnél a vírus angol mutációját mutatják ki, amely sokkal fertőzőbb a korábbinál. Prymula azt nyilatkozta a Noviniky.cz hírportálnak, hogy várakozása szerint ez a rezsim fennmarad márciusig vagy április elejéig, amikor a javuló idő besegíthet a járvány elleni védekezésbe. A maszkviselési kötelezettséget várhatóan csak a nyáron oldják fel, és csak azoknak, akik igazolni tudják, hogy beoltották őket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve