A brit királyi posta Angliában a jövő héten, Észak-Írországban, Walesben és Skóciában a május 5-én esedékes helyhatósági választások után kezdi a 14 oldalas magyarázó dokumentum kézbesítését. A Downing Street szerdai bejelentése szerint a program 9,3 millió fontba (360 millió forintba) - háztartásonként hozzávetőleg 34 pennybe - kerül. A brosúrának lesz digitális változata is, amely a közösségi portálokon, illetve a www.eureferendum.gov.uk címen érhető el.
A brit kormány hasonló akciót a 2014 szeptemberében tartott skóciai függetlenségi népszavazás, illetve az európai közösségbeli brit tagságról 1975-ben rendezett referendum előtt is végrehajtott. A háztartásoknak az 1975-ös népszavazás előtt kiküldött levélben személyesen Harold Wilson, Nagy-Britannia akkori munkáspárti miniszterelnöke szólította meg a választókat, és a brosúrán Wilson fotóportréja is szerepelt.
A Downing Street szerdai tájékoztatása szerint azonban a most kézbesítendő levélen nem szerepel David Cameron jelenlegi konzervatív párti miniszterelnök fotója. A kormányfői hivatal ismertetése szerint a dokumentum egyebek mellett hangsúlyozza majd, hogy több mint 3 millió brit munkahely függ az Európai Unióba irányuló brit exporttól, és ha a júniusi népszavazáson a választók többsége arra szavaz, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az unióból, az gazdasági sokkot és emelkedő inflációt okozna.
A Downing Street szerint a legutóbbi felmérések arra vallanak, hogy a választók 85 százaléka több információt szeretne kapni a kormánytól az EU-népszavazás előtt. A konzervatív párti kormány - miután a februári EU-csúcson egyezség született a London által igényelt uniós szabályozási reformokról - június 23-ára írta ki a már három évvel korábban megígért népszavazást Nagy-Britannia EU-tagságáról. A kabinet hivatalos ajánlása az, hogy Nagy-Britannia maradjon a megreformált EU tagja.
A kormány és a kormányzó Konzervatív Párt azonban ennek ellenére megosztott a kérdésben. A kabinet több tagja is jelezte, hogy a hivatalos kormányzati állásponttal ellentétben a júniusi népszavazáson arra kíván szavazni, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve