Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető második, szerdán és csütörtökön Hanoiban megtartott találkozója közös nyilatkozat elfogadása nélkül ért véget.
A Washington és Phenjan közötti tárgyalási folyamatnak nincs vége - mondta Peszkov Trump és a Fehér Ház más magas rangú tisztségviselőinek nyilatkozataira hivatkozva, amit pozitív fejleményként értékelt. A Kreml várja a további részleteket, egyebek között az észak-koreai fél magyarázatát arról, hogy miért maradt el a megállapodás.
A szóvivő szerint a feleknek az egymással szembeni túlzott elvárásai jelenthetik a gondok forrását, és még mindig nem működik az apró lépések gyakorlata.
Peszkov, aki megkerülte annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy Moszkva milyen segítséget nyújtott Észak-Koreának a találkozó előkészítésében, kijelentette, hogy bár a konkrét időpontról még mindig nem született megállapodás, de továbbra is napirenden van az orosz-észak-koreai csúcstalálkozó megrendezése. Az elnöki hivatal munkatársai nem fognak találkozni a kétoldalú kormányközi bizottság március elejei ülésére Phenjanból Moszkvába érkező küldöttség tagjaival.
A Kreml apparátusának képviselői nem találkoznak majd Delcy Rodríguez venezuelai alelnökkel sem, aki pénteken tárgyal az orosz fővárosban. (Marija Zaharova külügyi szóvivő bejelentette, hogy Szergej Lavrov külügyminiszter fogadja majd a dél-amerikai országból érkező vezetőt.)
Peszkov az orosz-amerikai kapcsolatokra kitérve hangsúlyozta, hogy újabb csapást mérne a kétoldalú viszonyra, ha Washington újabb szankciókat hirdetne meg Moszkvával szemben. - Az amerikai kongresszus a büntetőintézkedések egy újabb csomagját készíti elő. A szóvivő szerint nem kell komolyan venni azt az amerikai törvényjavaslatot, amely az amerikai hírszerzés feladatául szabná Vlagyimir Putyin orosz elnök jövedelmének feltárását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve