"Már mindent elmondtunk, amit csak tudtunk erről a jelentésről, már elmondtuk, hogy az a papír nem tekinthető jelentésnek. Lezártuk a vitát ebben a témában, és nem szoktunk hamis híradásról ilyen sokáig tárgyalni" - mondta.
Peszkov szerint a Kreml semmit nem tud arról a személyről, aki állítólag összeállította a megválasztott amerikai elnökre nézve állítólag kompromittáló jelentést. Sajtójelentések szerint a Trump orosz megfigyeléséről szóló összefoglaló szerzője egy Chrsitopher Steele nevű volt brit titkos ügynök, akinek az elmúlt napokban nyoma veszett.
Az orosz elnök szóvivője kizárta annak lehetőségét, hogy a kialakult helyzet negatív benyomást gyakoroljon az orosz-brit kapcsolatokra.
"Sokszor jelennek meg ilyen álhírek, ez sem az első, igaz, igen alacsony színvonalú. Egyszerűen nem kell erre úgy odafigyelni, ahogy azt az érzelmi fellángolásban élő Amerikában teszik" - hangoztatta.
Peszkov korábban visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország akár Trumpot, akár korábbi demokrata párti riválisát, Hillary Clintont terhelő információkkal rendelkezne.
Peszkov egyébként azt is leszögezte, hogy Oroszországnak nem áll szándékában visszatérni a G8-csoportba. Az orosz tagság esetleges visszaállításának lehetőségét Angelino Alfano olasz külügyminiszter hozta szóba csütörtökön, amikor nem zárta ki azt, hogy ezt megtörténhet a csoport májusi csúcstalálkozóján a szicíliai Taorminában.
A Kreml szóvivője szerint Moszkva a G20-csoportban folytatott együttműködést tekinti prioritásnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve