Az Európai Parlament közleménye szerint a rendelet célja, hogy segítse a munkanélküliség csökkentését a munkaerőpiaci kereslet és kínálat jobb párosításával.
Az új szabályok nagyobb figyelmet fordítanak a határokon átnyúló régiókra és a fiatalokra . A tervek szerint az új EURES-portál automatikusan párosítja össze az életrajzokat a megfelelő állásajánlatokkal. Ezen felül az állami foglalkoztatási szolgálatok által a tagállamokban közzétett ajánlatok az unió minden országában elérhetőek lesznek a honlapon.
Heinz K. Becker osztrák, néppárti európai parlamenti képviselő, aki a jogszabálytervezet parlamenti előkészítését vezette, a vita során kijelentette: "néhány uniós országban nagymértékű munkanélküliséget látunk, miközben máshol kétmillió, a képzett munkaerő hiánya miatt betöltetlen állás van."
Könnyebben lehet majd rátalálni az állásokra
Elmondása szerint az EURES megújításának és bővítésének már első fázisában betöltetlen állások százaihoz könnyítheti meg a hozzáférést.
A rendelet leszögezi, hogy az állásajánlatok és a jelentkezések automatikus párosítása a munkavállalók részére ingyenes lesz. A párosítás során senkit sem lehet állampolgársági alapon diszkriminálni a foglalkoztatás, fizetés és egyéb munkakörülmények területén. Emellett biztosítani kell a fogyatékossággal élő emberek hozzáférését is - írta a rendeletet idézve a parlamenti közlemény.
Az EURES EU-szintű állásadatbázisát 1993-ban hozták létre az Európai Bizottság és az EU-tagállamok (valamint Svájc, Norvégia, Izland, és Liechtenstein) munkaügyi hivatalainak, illetve magán állásközvetítő ügynökségek, szakszervezetek és munkaadói szövetségek együttműködési hálózataként. Az internetes portál mellett az EURES egy körülbelül 1000 fős tanácsadói hálózatot is fenntart Európában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve