Két allegorikus női alakról van szó, amelyeket eddig a fiatalon elhunyt festő tanítványainak tulajdonítottak. A restaurálás során azonban bizonyossá vált, hogy a nagy reneszánsz mester saját munkáiról van szó - mondta Fabio Piacentini, a Konstantin-terem felújításán 2015 óta dolgozó restaurátor. A szakértő szerint egyebek közt a sajátos ecsetvonások és a különleges festési technika bizonyítja, hogy Raffaello Sanzio festette az alakokat.
Az olajképek minőségileg nagyon különböznek a környezetüktől, amelyet tanítványai fejeztek be hagyományos módszerrel, meghagyva az allegóriákat a nagy mester kézjegyeként - tette hozzá a riportban Arnold Nesselrath német művészettörténész, a jelenleg a Vatikánnak dolgozó egyetemi professzor.
Kapcsolódó
Az ismert, hogy az egykori pápai lakosztály Nagy Konstantin római császárról elnevezett fogadótermének kifestésével Raffaellót bízta meg II. Gyula pápa, és a festő meg is tervezte a falak díszítését, de eddig úgy hitték, hogy korai halála megakadályozta akár csak egyetlen alak saját kezű megfestésében.
Raffaello 1520-ban, 37 évesen halt meg maláriában, a Barátságot és az Igazságosságot jelképező női alakokat közvetlenül halála előtt festhette. A terem festését tanítványai fejezték be - írta az Index az MTI-re hivatkozva. (Fenti képünk illusztráció, rajta Raffaello Esterházy Madonna című festménye látható, Szépművészeti Múzeum, MTI Fotó/reprodukció.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve