Szakértők szerint azért csökkent jelentősen az alkoholmérgezésben elhalálozott oroszok száma az idei télen a tavalyihoz képest, mert az országban meglepően enyhe volt a tél - derül ki a Moscow Times cikkéből. A statisztikai adatok szerint 619 ember halt meg emiatt 2020 januárjában, amit 37 százalékkal kevesebb, mint 2019 januárjában.
Az elmúlt hónapok a legmelegebb időt hozták az évnek ebben a szakaszában Oroszországban az időjárás-jelentések készítésének kezdete, azaz 1891 óta - jelentette korábban az ország hidrometeorológiai központja. A fogyasztóvédelmi unió vezetője, Pavel Sapkin szerint közvetlen összefüggés van az alacsonyabb alkoholfogyasztás és a jobb idő között.
Kapcsolódó
Emellett az megszokottnál tíz Celsius-fokkal magasabb átlaghőmérsékletnek köszönhetően a szeszes italok fogyasztása jóval kevésé terhelte meg az emberek szervezetét. A szervezet adatai szerint egyébként már korábban is csökkent az alkoholfogyasztás: 2019-ben kissé elmaradt a 2018-astól. Korábban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt jelentette, hogy 2003 és 2016 között 40 százalékkal csökkent az oroszok szeszesital-fogyasztása, ami hozzájárult az átlagéletkor növekedéséhez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve