Az amerikai diplomácia vezetője a CNBC televíziónak adott hétfő délutáni interjújában leszögezte: támogatja Donald Trump találkozóját az iráni elnökkel, de a találkozónak és minden tárgyalásnak vannak előfeltételei.
Az interjú alig két órával Donald Trump és Giuseppe Conte olasz kormányfő közös sajtóértekezlete után hangzott el, amelyen az amerikai elnök közölte, hogy szívesen találkozik az iráni elnökkel, vagy "bárkivel" az iráni vezetők közül, ha erre jelzés érkezik Teheránból. Trump leszögezte: nincsenek előfeltételei a találkozóhoz - idézi az eseményeket az MTI.
Mike Pompeo az interjúban utalt arra, hogy Washington már korábban is jelezte az amerikai elnök készségét a tárgyalásokra Iránnal, de hangsúlyozta: vannak feltételek.
A külügyminiszter leszögezte: "Ha az irániak kinyilvánítják elkötelezettségüket arra, hogy alapvető változtatásokat hajtanak végre abban, ahogyan a saját népükkel bánnak, visszafogják kártékony tevékenységüket és egyetértenek azzal, hogy érdemes csatlakozni egy olyan nukleáris megállapodáshoz, amely valóban elejét veszi az (atomfegyverek) elterjedésének, akkor az elnök, mint mondta, kész leülni és párbeszédet folytatni velük".
Elemzők emlékeztetnek rá: májusban Mike Pompeo 12 feltételt szabott ahhoz, hogy a többhatalmi iráni atomalku egyoldalú amerikai felmondása után tárgyalások kezdődhessenek Washington és Teherán között.
Irán 2015 nyarán egyezett meg Németországgal, Kínával, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal és az Európai Unióval atomprogramjának korlátozásáról az ellene életbe léptetett nemzetközi szankciók fokozatos feloldásáért cserébe.
A megállapodást azonban a 2017 elején hivatalba lépő amerikai elnök többször is megkérdőjelezte, azt állítva, hogy az atomalkunak védelmeznie kellett volna az Egyesült Államokat és szövetségeseit, ehelyett azonban szerinte lehetővé tette, hogy Irán továbbra is uránt dúsíthasson.
Fotó: AFP/Mandel Ngen
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve