A javaslatot a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek több hónapos egyeztetése és a kölcsönös kompromisszumok alapján a munkaügyi minisztérium dolgozta ki.
Az elképzelések szerint a rendszert novemberben vezetnék be, azt követően, hogy lejár a hasonló céllal a tavaszi koronavírus-járvány következményeinek mérséklésére elfogadott úgynevezett Antivírus-program.
A kormány jelezte, hogy a tervezetet még szeptemberben a parlament elé terjeszti, s miután általános széleskörű támogatása van, azzal számol, hogy gyorsan elfogadják.
Az állami bértámogatást akkor kapnák meg a munkavállalók, ha cégük járvány, természeti katasztrófa, kibertámadás, más probléma vagy gazdasági válság miatt nem képes munkát biztosítani számukra teljes munkaidőben.
Alapvető célja, hogy megakadályozza az elbocsátásokat.
Feltétel lenne, hogy az érintettek az ötnapos munkahétből legalább két napot ledolgozzanak. A 70 százalékos bértámogatásra három hónapig lenne jogalap, azt követően a támogatás mértéke 65 százalékra, majd 60 százalékra csökkenne. Az állami bértámogatást az alkalmazottak maximálisan kilenc hónapig kaphatnák.
Országos méretben a rendszert akkor vezetnék be, ha három egymást követő hónapban éves szinten több mint 15 százalékkal emelkedne a munkanélküliség, a munkanélküliek száma meghaladná a 400 ezret.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve