Kuvait kétmilliárd dolláros (450 milliárd forint) segélyt helyez letétbe az egyiptomi jegybanknál a jövő héten a belpolitikai konfliktus által sújtott állam gazdasági gondjainak enyhítésére - közölte az egyiptomi központi bank elnöke. Az összeg öt évig maradhat a kairói jegybanknál - nyilatkozta Hisám Rámez, az egyiptomi központi bank elnöke az al-Arabíja tévécsatornának.
Kuvait júliusban négymilliárd dolláros segítséget ígért Egyiptomnak, amely a jegybanknak nyújtott támogatás mellett egy egymilliárd dolláros pénzügyi segélyből és további egymilliárd dollár értékben olajtermékekből fog összeállni. Két másik arab olajtermelő állam, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek is hasonló összegű támogatást ajánlott fel Kairónak.
Megfigyelők szerint a Perzsa-öböl menti országok a Mohamed Murszi elnököt július 3-án eltávolító hadsereget és az az által felállított átmeneti vezetést akarják megtámogatni. A hitelező államok gyanakvással és aggodalommal figyelték a Murszit támogató Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom tevékenységét.
A három öböl menti ország korábban támogatást adott a politikai válsággal küzdő Bahreinnek és Ománnak, illetve Marokkónak és Jordániának is az arab tavasz eseményeivel kapcsolatban.
Az Egyiptomnak nyújtott segély célja, hogy a 2011-es forradalom óta súlyos gazdasági gondokkal küzdő ország megbirkózzon a Murszi elmozdításában is fontos szerepet játszó, egyre súlyosabb üzemanyaghiánnyal, valamint elkerüljön egy fizetésimérleg-válságot. Kairó jelenleg tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy 4,8 milliárdos hitelfelvételről. Az arab országok közbelépése vélhetően enyhíteni fogja a nyomást az egyiptomi kormányon a hosszú ideje tartó IMF-tárgyalásokat illetően.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve