A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett első becslése szerint Nagy-Britanniában - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaságban - a hazai össztermék (GDP) 2015 első három hónapjában 0,3 százalékkal nőtt a tavalyi negyedik negyedévhez mérve, és 2,4 százalékkal volt magasabb, mint 2014 első negyedében.
A tavalyi negyedik negyedévben 0,6 százalékos növekedést mértek a brit gazdaságban negyedéves összevetésben, a tavalyelőtti és a tavalyi negyedik negyedév közötti növekedés pedig 3 százalékos volt.
Az ONS azonban a keddi adatismertetéshez fűzött elemzésében kiemelte, hogy a brit GDP-érték most már 4 százalékkal meghaladja a recessziós évek előtt, 2008 első negyedében mért legutóbbi csúcsértéket. A statisztikai hivatal becslése szerint az akkori csúcs és a 2009 második negyedében elért mélypont között 6 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve