A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön végleges adatként azt közölte, hogy a harmonizált fogyasztói árindex (HICP) augusztusban 1,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, havi összevetésben pedig stagnált.
Júliusban a harmonizált fogyasztói árindex éves összevetésben 2,1 százalékkal, havi szinten pedig 0,4 százalékkal nőtt.
Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által számított harmonizált fogyasztói árindex biztosítja az egyes uniós tagországok inflációs mutatóinak összehasonlíthatóságát.
A Destatis módszertana alapján végzett számítások szerint augusztusban az egy évvel korábbihoz képest 2,0 százalékkal, júliushoz képest pedig 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Júliusban éves szinten ugyancsak 2,0 százalékkal, havi összehasonlításban pedig 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Az inflációt főleg az energiaárak húzták fölfelé, ezek ára éves szinten 6,9 százalékkal nőtt augusztusban. Az élelmiszerek 2,5 százalékkal, a szolgáltatások pedig 1,4 százalékkal drágultak a múlt hónapban.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank monetáris politikájára.
Az ECB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.
Az európai jegybank csütörtökön dönt az irányadó kamatról és talán újabb részleteket közöl eszközvásárlási programjának év végéig tervezett kivezetéséről.
Kép forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve