Összességében jónak ítélték meg a növekedési kilátásokat, a testület tagjai közül többen azon a véleményen voltak, hogy korai lenne azt állítani, hogy a gazdaság már biztosan visszaállt a növekedési pályára a kivételesen kedvezőtlen téli időjárás miatt bekövetkezett első negyedévi kitérő után. Számos tag lát még komoly kockázatokat a gazdasági növekedés kilátásait illetően, például a lakáspiac és a kínai növekedési ütem lassulásában, illetve az orosz-ukrán feszültség eszkalálódásában.
Hasonlóképpen nagy kockázati tényezőként került szóba a munkaerőpiac tartós gyengesége. Megjegyezték ugyanakkor, hogy az "átmeneti tényezők" csillapodásával stabilizálódni látszik az inflációs helyzet. A többség véleménye szerint a két százalékos inflációs célt "néhány éven belül" el lehet érni, néhány tag szerint ennél hamarabb is.
A testület leszögezte, hogy a jövőben követendő monetáris politika mellett a márciusi ülésen tett elkötelezettséget (forward guidance) a piacok "a szándéknak megfelelően" értelmezték. Néhányan viszont azt szorgalmazták, hogy a jövőben a testület "pontosabban fogalmazza meg" a követni szánt monetáris politikáról tett nyilatkozatait.
A mostani ülésen mindenesetre a testület egyértelműen a gazdaságösztönző célú kötvényvásárlási program keretösszege fokozatos csökkentésének a folytatása mellett foglalt állást.
Az ülés szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a testület már megvitatta egy jövőbeni monetáris szigorítás megkezdésének lehetséges módozatait is. Ezen belül több megoldás is felvetődött, többen a szóba jöhető eszközök előzetes kipróbálását javasolták. A dokumentum azonban nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a szigorítás megkezdésének lehetséges módozatairól folytatott egyeztetést nem lehet a kamatemelés küszöbön álló megkezdéseként értelmezni.
A jegyzőkönyv közzététele nem okozott lényeges változást sem a tőzsdei árfolyamokban, sem a dollár árfolyamában. Az indexek és a dollár már a közzététel előtt is erősödtek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve