Az orosz diplomáciai tárca honlapján kedden közölt interjúban Lavrov közölte, hogy az áprilisban és májusban megrendezendő hadgyakorlatra a tervek szerint a már Európába állomásozó egységekhez több mint 30 ezer egységnyi amerikai haditechnikát és 20 ezer amerikai katonát dobnak át - írta az MTI moszkvai tudósítója. "Összességében több mint 40 ezer ember vesz rész ezen a hadgyakorlaton Értelemszerűen reagálni fogunk. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeket a folyamatokat, amelyek nagyon erős aggályokat keltenek, de úgy fogunk reagálni, hogy ne teremtsünk szükségtelen kockázatokat."
A hivatalos bejelentés szerint amerikai hadgyakorlat készül, amelyre meghívták a NATO-szövetségeseket is. "Ennek egyik lehetséges oka, hogy az amerikaiak számára lényegesen egyszerűbb a saját utasításaik szerint maguknak megtervezni és végrehajtani mindent , úgy hogy még jelképesen se kösse meg őket a NATO-fegyelem. Noha az Egyesült Államok európai erőinek parancsnoka egy személyben a NATO európai erőnek főparancsnoka is" - nyilatkozott Lavrov.
A miniszter "abszolút indokolatlannak" nevezte a hadgyakorlatot, amelynek szervezőit azzal vádolta meg, hogy tovább kívánják növelni a feszültséget a térségben. Felhívta figyelmet arra, hogy az ellenlépéseit Oroszország a saját területén kívánja foganatosítani, mint ahogy a saját területén tárolja nukleáris fegyvereit is, ellentétben az Egyesült Államokkal.
A Németország és Lengyelország területén megtartandó Defender Europe 2020 gyakorlaton 18 állam vesz majd részt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve