A jobboldali napilap az Orbán Viktor, a populista éllovas, aki egész Európával dacol címmel közölte az elemzést, amely szerint a választások legnagyobb esélyese a jelenlegi miniszterelnök, aki az európai posztkommunizmus "legmegosztóbb politikusa" - írja az MTI.
A cikkszerző, Jean-Jacques Mével úgy látja, hogy alapítása után harminc évvel a Fidesz és vezetője már nem tűnik sem fiatalnak, sem igazán demokratikusnak. Mindamellett a "Hősök tere lázadójának" energikussága és középpályás cselezési technikája semmit nem változott, csak most már egész Európát hívja ki.
"A történelem által megrövidített Magyarországról Orbán Viktor keresztes lovagként támad minden olyan rossz ellen, amely szerinte pusztítja az öreg kontinenst", a brüsszeli technokraták, a Soros György által megtestesített liberalizmus határok nélküli birodalma vagy az európaiak identitását veszélyeztető külföldiek "ellenőrizetlen hordái" ellen.
Orbán Brüsszel-ellenes törekvéseit támogatja Lengyelország is, s a Párizs, Berlin, Róma és Madrid által kívánatosnak tartott uniós integráció gondolatát ez a két nemzetállam olyannyira ellenzi, hogy most először a 2004-es bővítés óta senki nem mer fogadni az erőjáték kimenetelére. (Szégyenpadon Magyarország.)
A lap szerint nem egyértelmű, hogy a demokratikusan megválasztott lengyel és magyar kormánnyal szemben meddig mehetnek el a nyugatiak, s ki az, akinek lesz elég politikai energiája Orbánnal szembeszállni. Egy diplomáciai forrás szerint "Angela Merkel kifulladt, Olaszország képtelen egy hiteles vezetőt megválasztani, Mariano Rajoy Spanyolországát lebénítják a katalánok, az Egyesült Királyság nem rúg labdába, marad Macron". A Le Figaro ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ellentétben Putyinnal, Trumppal vagy Erdogannal Orbán nem kívülálló, hanem a rendszer része, a brüsszeli intézményeket jól ismeri, nem akar kilépni az EU-ból.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve