A Nemzeti Front (NF) jelöltje, Marine Le Pen a voksok 34,69 százalékát kapta meg. A különbség jóval több 20 százalékpontosnál, mint az az előrejelzésekben szerepelt. Az NF viszont a szavazatok arányát tekintve megdöntötte saját rekordját.
A választási részvétel 75,3 százalékos volt. A leadott szavazatok 12,5 százaléka érvénytelen. A távol maradók és az érvénytelenül szavazók aránya együtt szokatlanul nagy egy elnökválasztáshoz képest - állapította meg Anne Jadot, a Lotharingiai Egyetem politológus professzora.
Kapcsolódó
Párizsban Macron megszerezte a voksok 90 százalékát - közölte a Twitteren Anne Hidalgo főpolgármester. Hidalgo, akinek köztudottan hűvös a viszonya Macronnal, így gratulált neki: "A lehető legnagyobb sikert kívánom az országnak!".
Az urnazárás után több kisebb erőszakos tüntetőcsoport összecsapott a rendőrséggel a főváros keleti részében. A rendőrök könnygázzal oszlatták fel őket, több tüntetőt igazoltattak, illetve őrizetbe vettek.
Macron beiktatása a hét végén lesz az Elysée-palotánál. Pontos idejét még nem közölték, de mindenképpen Francois Hollande leköszönő elnök mandátumának május 14-i lejárta előtt kell megtörténnie. Macron első hivatalos programján hétfőn Hollande-dal együtt részt vesz a II. világháborús Győzelem napi ünnepségen. Az elnökválasztás hivatalos eredményét az alkotmányos tanács jelenti be csütörtökig.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve