A vádhatóság szerint Oprescu egy jól szervezett hálózatban vett részt a bukaresti főpolgármesteri hivatalnál, amely azzal a feltétellel adott megbízási szerződéseket különböző cégeknek, hogy azok nyereségük egy részével megvesztegessék a városháza döntéshozóit.
A kivitelező nyeresége 30-33-százalékát tarthatta meg, a többi a városháza tisztségviselőihez jutott, Oprescu tíz százalékos részesedést kért a szerződés összértékéből - olvasható a DNA közleményben.
A főpolgármesternek állítólag egy bizalmi emberével történt előzetes egyeztetés alapján adott át az egyik önkormányzati intézmény vezetője 25 ezer eurót, amikor tetten érték. Az összeg annak a 60 ezer eurós kenőpénznek az első részlete volt, amelyet az ügyben feljelentőként szereplő négy vállalkozótól kértek Oprescu számára a közvetítők.
A DNA, a szükséges engedélyek megszerzése után, vasárnap 13 helyszínre, köztük három közintézményhez szállt ki házkutatást végezni Bukarestben és három környező megyében, hogy további bizonyítékokat gyűjtsön a bukaresti főpolgármesteri hivatalnál észlelt korrupciós bűncselekmények felderítése érdekében.
Oprescut, aki korábban a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora volt, 2008-ban és 2012-ben függetlenként választották meg Bukarest főpolgármesterévé. A legutóbbi, 2012-es önkormányzati választásokon már a PSD és Victor Ponta miniszterelnök támogatásával szerzett újabb mandátumot. A vezető kormánypártban elfogadott tényként kezelték, hogy jövőre is Oprescut támogatják a bukaresti főpolgármester-választáson.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve