Szerdán Virginiától Massachussettsig, végig a keleti parton folyamatos volt a sűrű hóesés, amelyet sok vidéken erős szél kísért.
A nagyvárosokban - így például Washingtonban, Philadelphiában, New Yorkban - zárva tartottak az állami hivatalok és az iskolák, sok rendezvényt lemondtak. New York állam kormányzója szükségállapotot hirdetett a városra és a környező településekre, valamint bejelentette, hogy a Nemzeti Gárda mintegy háromszáz tagja készenlétben áll a viharban rekedtek megsegítésére. Hólapátokat, generátorokat szállítanak azokra a településekre vagy városi negyedekbe, ahol már félméteres a hó és megszűnt az áramszolgáltatás is. New Yorkban szerda estig 15-20 centiméternyi hó hullott, Pennsylvania állam egyes vidékein félméteres a hótakaró - írja az MTI.
Kapcsolódó
A New Yorkban és a környékén lévő repülőtereken 1200 járatot töröltek, a teljes keleti parton pedig több mint ötezret. A Tobynak elkeresztelt vihar három héten belül a negyedik, amely a keleti partvidéket sújtja.
A kép forrása: Getty Images/AFP/Drew Angerer
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve