Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter határozottan elismételte, hogy a londoni kormány nem válogathat az EU előnyeiből a brexitről folyó tárgyalásokon - tudósított a Bloomberg. Nincs ingyen ebéd tette világossá. A britek a német álláspont szerint nem szemezgethetik ki maguknak azt, ami tetszik nekik az EU-ban, hogy megtartsák maguknak, miközben azt, ami meg nem, elvessék.
A brexit szerintünk rossz döntés, akármelyik oldalról nézzük is - fejtegette egy frankfurti konferencián videokapcsolatban elhangzott felszólalásán. A britek azonban meghozták ezt a döntést, és most meg kell találnunk azokat a megoldásokat, amelyek mindkét oldalon a minimálisra csökkentik ennek káros hatásait.
Kapcsolódó
Tanuljanak!
Azt gondolom, hogy a kezdetén vagyunk az Egyesült Királyság tanulási folyamatának - folytatta arra célozva, hogy a szigetország társadalma és elitje a válásról az EU-val folytatott tárgyalások első fordulói nyomán kezd szembesülni az unió elhagyásának következményeivel. Nem szabad provokációkkal akadályoznunk partnereinket ebben a folyamatban - tette hozzá nem kevés pikírtséggel -, ugyanakkor világos, határozott álláspontot kell képviselnünk, amelynek alapján késznek kell lennünk a tárgyalásra.
A pénzügyminiszter szerint Michel Barnier, az EU főtárgyalója jól végzi a feladatát. Barnier lényegében ugyanarra hívta fel a figyelmet a múlt heti eredménytelen brit-EU tárgyalások után, mint Schäuble. Arról beszélt, hogy ha az Egyesült Királyság kilép az egységes európai piacról, annak következményei lesznek. David Davis a londoni kormány brexitügyi minisztere hazája parlamentjében azt mondta: senki sem ígérte, hogy a kilépés egyszerű és könnyű lesz.
Öt percet szántak rá
Angela Merkel német kancellár és az egyik fő politikai szövetségesének tartott Schäuble következetesen tartják magukat ahhoz az álláspontjukhoz, miszerint sajnálják az Egyesült Királyság kilépést az EU-ból, de a német politika fő céljának ezek után azt tartják, hogy erősítse az unió megmaradó 27 tagállamának egységét. A brexit kérdése egyébként nem szerepel a szeptember végi német parlamenti választások fő kampánytémái között.
A válás ügyének holtpontra jutását mutatja az is, hogy a 27 tagország uniós nagykövetei mindössze öt percet szántak erre a témára szerdai találkozójukon - tudta meg a Bloomberg két neve elhallgatását kérő forrásból. Ez világos jele annak, hogy az EU-nak nem sürgős az előrehaladás a válási tárgyalásokon.
Az öt perc alatt csak azt nyugtázták a résztvevők, hogy nincs előrelépés az egyeztetésen azokban a kérdésekben (a britek lelépési pénze, a szigetországban élő uniós polgárok jogai és az ír-észak-ír határ státusa), amelyek tisztázása az unió álláspontja szerint előfeltétele az új EU-brit kereskedelmi kapcsolatokról folytatandó megbeszélések elkezdésének.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve