Az Egyesült Államok 2016-ban esedékes elnökválasztása máris lefutott meccs - állítja Warren Buffett, aki a tőzsdei befektetéseivel a semmiből szedte össze 67 milliárd dolláros (16,27 ezer milliárd forint) vagyonát. Az utóbbival a Forbes magazin listája szerint Bill Gates mögött az világ második leggazdagabb embere. A Fortune magazin konferencián nyilatkozva azt is elárulta, ki lesz a győztes.
Ha Hillary Clinton indul a demokraták elnökjelöltjeként, akkor semmi kétség, meg is nyeri a választási versenyt. Buffett olyan biztos a tippjében, hogy hajlandó lenne pénzben is fogadni jóslata beválására. Ugyanakkor sokkal bizonytalanabb abban, hogy ki lehetne Clinton republikánus ellenfele.
Szóba jöhet a két elnököt adó Bush család harmadik tagja Jeb Bush, Florida állam kormányzója, Chris Christie, New Jersey kormányzója, akinek komolyak lehetnek a szándékai, hiszen az elmúlt időszakban 40 kilót adott le jelentős súlyfeleslegéből, továbbá a kubai emigráns családból származó Marco Rubio, floridai szenátor. Sokan jelentkezhetnek az elnöki munkára a republikánusok közül - véli Buffett, és a MarketWatch szerint ezzel a véleményével nincs egyedül. A találgatások szerint a republikánusok támogatói vagy 15 jelölt közül csemegézhetnek.
Köszike
A tőzsdeguru már 2008-as jelöltsége idején is támogatta Clintont, akárcsak Barack Obamát, aki végül az USA elnöke lett. Egy korábbi nyilatkozatában elárulta, hogy nem volt hajlandó választani az akkor a demokraták jelöléséért késhegyig menő harcot vívó két politikusok közül.
Obama második elnöksége elején, 2013 tavaszán ismertetett tervei között egy olyan adó is szerepelt, amelyet Buffettről keresztelt el. A milliárdos üzletember korábban hangot adott nemtetszésének amiatt, hogy a Bush-érából megörökölt adókedvezmények miatt a hozzá hasonlók kevesebb jövedelemadót fizetnek, mint beosztottaik. Az elnök ennek nyomán Buffett-adónak nevezte az évente legalább egymillió dollárból élő háztartások jövedelmére kivetni tervezett 30 százalékos minimáladót.
Nemrégiben azzal keltett feltűnést Warren Buffett, hogy az elsők között küldött üzenetet Hillary Clinton frissen létrehozott Twitter-profiljára. Hello! Örömmel üdvözlöm a Twitter világában az egyik kedvenc nő ismerősömet...45. Az utóbbi szám arra utalt, hogy Clinton lehet az USA 45. elnöke. A címzett megköszönte az "lelkesítést".
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve