A távozást a Breitbart News honlapján jelentette be helyi idő szerint még hétfőn.
Steve értékes része örökségünknek, mindig hálásak leszünk hozzájárulásáért és mindazért, amit segített elérnünk - hangsúlyozta a közleményben Larry Solov, a Breitbart vezérigazgatója.
Bannon távozására sok elemző számított, kivált azután, hogy a lap egyik tulajdonosa és Breitbart támogatója, Rebecca Mercer pénteken a The Washington Postnak adott rövid nyilatkozatában elhatárolódott tőle a Donald Trump elnökre tett, neki tulajdonított becsmérlő megjegyzések miatt - írta a portál.
Pénteken került ugyanis boltokba a "Tűz és Düh: Trump Fehér Háza belülről című könyv, amely jórészt Bannon közreműködésével, a vele is készített interjúk alapján íródott.
A könyvben a szerző a többi között azt állítja, hogy a Trump vezette Fehér Házban káosz uralkodik, hogy Trump nagyobbik lánya, Ivanka Trump szeretne az Egyesült Államok első női elnöke lenni, és azt írja, hogy Bannon szerint ifjabb Donald Trump találkozója oroszokkal a 2016-os elnökválasztási kampány idején "hazaárulás" és "hazafiatlan" cselekedet volt. Steve Bannon a hétvégén egy hírportálhoz eljuttatott közleményben kért bocsánatot az elnök fiával kapcsolatban neki tulajdonított mondatokért.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve