A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy az eddigi "AA"-ról egy fokozattal "AA mínusz"-ra rontotta Belgium hosszú futamidejű külső és hazai kötelezettségeinek besorolását. Az új, továbbra is elsőrendű befektetői szuverén osztályzat kilátása stabil.
A leminősítéshez fűzött indoklásban a Fitch kiemeli, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért bruttó belga államadósság-ráta az idén várhatóan eléri a 107 százalékot. A cég hangsúlyozza, hogy ez a legmagasabb államadósság-ráta az általa "AA" kategóriásként nyilvántartott szuverén adósok között.
Mindemellett a belga kormány 2014 októbere óta többször is felfelé módosította az államháztartási hiánycélokat. Ez a folyamatos költségvetési elcsúszás azt jelenti, hogy 2019 lehet az első olyan év, amelyben jelentősebben csökkenhet a belga államadósság-ráta. Ez két évvel későbbi időpont a Fitch által 2014 novemberében, a belga államadósság-besorolási kilátás negatívra rontásának jósolt idejénél - áll a hitelminősítő elemzésében.
A Fitch az eddigi 2,7 százalékról 3 százalékra módosította a GDP-arányos idei belga államháztartási hiányra szóló előrejelzését.
Jóllehet az idei hiányhoz hozzájárultak a menekültek ellátásából eredő költségek, valamint a belgiumi és a franciaországi terrortámadások után elrendelt új biztonsági intézkedések kiadásai, a költségvetési hiánycélokhoz képest újból és újból bekövetkező elcsúszások azonban ezzel együtt is negatív hatást gyakorolnak a belga költségvetési politika hitelességére, és csökkentik a jövőbeni költségvetési célok teljesíthetőségébe vetett bizalmat - áll a Fitch Ratings londoni elemzésében.
A Fitch hasonló indokokkal néhány hete egy másik euróövezeti gazdaságra, Olaszországra is negatív hitelminősítői lépést jelentett be. Október végén leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az addigi stabilról a "BBB plusz" szintű olasz államadós-besorolás kilátását, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az államháztartási konszolidáció ismétlődő halasztgatása rontja a hitelességet.
A hitelminősítő akkori előrejelzése szerint a hazai össztermékhez mért bruttó olasz államadósság-ráta 2016 végére 132,8 százalékra emelkedik a tavalyi év végén mért 132,3 százalékról. A cég hangsúlyozta, hogy a "BBB" osztályzati sávban szereplő szuverén adósok mediánértéke 40 százalék.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve